2007. április 16., hétfő

» Egy lány - 24: 23:41 | boban | mél; A lány kiszállt egy drap Mitsubutshiből és körülbelül 20 lövést adott le a piros lámpánál várakozó Mercedes 600asra. Az autóban nem ült senki, illetve, ha ült is valaki, történetünk szempontjából lényegtelen. Minket ugyanis minden alkalommal kizárólag a lányok érdekelnek. Ez aggasztó. Egyrészt, nem minden nap esik meg, hogy a piros lámpánál rálőnek az emberre, pláne nem húszszor, pláne nem egy jugoszláv gyártmányú fegyverrel, főleg, hogy ilyen ország ma már nincs is. Adódik tehát, hogy materialista nézőpontot választva, ahonnan minden ered, a kezdet, az megszűnt. Nincsen az ország, ahol a fegyvert gyártották, ami a fegyver oka lehetne, ami igazolja létezését, ami identifikálja: méd in yugólend vagy bármi. Nem létezhet így a fegyver sem, a golyók sem, nem lesz így halál sem, sem semmilyen történet a tvben vagy az újságokban. Ez minket nem aggaszt, minket ugye a lány érdekel. Ámde: szegény teremtés kipattan egy drapp Mitsubutshiből, ami nyilván öreg már, lehet hogy a lány fején van valami símaszk féle, bár, lehet hogy hiú és nem akarja eltakarni az arcát, ezt még nem tudjuk, még nem kérdeztük meg a szemtanúkat, de majd mindjárt. Szóval kipattan a lány, a kezében nincsen semmi és veszettül lövöldöz a Mercire. Mindenki hülyének nézi. A mögötte álló trabantos kajánul szinkópál egyet a dudával. Ezt nem hagyhatjuk, ennél jobban szeretjük őt. Szóval nem választunk materialista nézőpontot, így mehet a lövöldözés, hadd csámcsogjon rajta mindenki.
Jeleztük azonban, hogy ez csak a probléma egyik fele. Hiszen, ha minket kizárólag a lányok érdekelnek, az azt jelenti, hogy tárgyalási univerzumunkat, csak rájuk terjesztjük ki. Olyan ideális világot hozunk ílymódon létre, amiben csak lányok(nők) vannak. Ők szántják a földet, ők hozzák az ítéleteket is, és igen, valószínűleg ők gyártották azt kilencmiliméteres stukkert, amivel a mi lányunk kipattant a kocsiból. Jó világ ez: például egészen biztosan nem volt/van/lesz feminizmus. Gonosz vicc ez tőlünk, lévén, hogy férfiak vagyunk. Node itt a probléma! Hogy lehetünk mi azok, ha a világunkat csak nők lakják. Ha így áll a helyzet, nővé válunk hát. Kicsit ugyan ragaszkodunk a farkunkhoz, de az irodalomért mindent, megválunk tőle. Nemnélküli már az elbeszélő én, de itt nem állunk meg, két ujjunkat összeszorítjuk, kis lukacskát vájunk a lábunk közé, formás kis halmokat ragasztunk a mellkasunkra. Ám a probléma nem oldódik meg, pusztán csak megszűnik. Mivel nem szeretnénk már leírni azt a gyilkost, aki lövöldözött az imént. Azonban a férfi, akit lelőtt, egyre jobban érdekel minket. Vajon nehéz élete volt? Miből szedte össze a vagyonát? Járt-e Ámérikában? Furcsán bizsereg a testünk, nem éreztünk még ilyet, nemrégóta vagyunk csak nők. Eszünkbe jut, hogy mi lenne, ha csak férfiakból álló világunk volna. Így is lesz. A nőket férfivá operáljuk, aki ellenkezik azt megöljük és az ő ujjaiból lesz a többieknek farka. Jó volna, hogy minden 11. ellekezne. Ez sajnos nincs mindíg így, de megoldjuk. Mindenki férfi immár, mi vagyunk csak nők. Ez elég rossz pillanat, jó lett volna, ha ki lehetett volna hagyni, legközelebb okosabbak leszünk. De már újra férfiak vagyunk, semmi gond. Az okos olvasó bizonyára már kitalálta, hogy most mi jön. Most meg megint csak a lány érdekel minket, se a renőrfőkapitány se az jugoszláv maffia (nincs is már az sem) csak a lány. Kizárólag lányokkal akarunk foglalkozni. Ez így regresszus azonban, örök körbenforgás. Ezt a nézőpontot is ell kell tehát vetnünk és a jövőben férfiakkal és nőkkel egyaránt foglalkozni.

2007. március 13., kedd

» Egy lány - 23

A lánnyal nem történt semmi érdekes. Márhogy a neten. Mert nem jött ide.

Ennyi jutna mára, ha feladnám. Nehéz most teremteni, rengeteg fájdalom lökné és fogja szavam. Elromlott a lift, a lábaim levágták. Írjunk akkor lentről. Kicsit kusza volt a lány, nem látszottak jól a körvonalai, furcsa-göndör frizura-haj, kiengedte a minap. Nem nagyon lehet leírni, belegabalyodom. Láttam tegnap, formás kerek mell, fiús frizura, seszínű haj, ami vörös. És a szömöldöke is. Nem én találtam ki, ilyen nem jutna eszembe, láttam valahol. Csak egy fehér kis ágyékkötő volt rajta. Aztán bement az öltözőbe, felöltözött. Node így sincs rajta más. Sétál az utcan és semmi. Sziklátmászni szeretne, csillámló szilafalat, hogy ülhessen melletem. Hozna nekem vacsorát, vagy nem hozna, azt megvenném én, megvenném én mindenkinek. A csöveseknek hamburgert. Énekel valami dalt, aminek nincsen szövege. Elaltatja a világot és felébreszti. Nem, nem a földanyáról van szó, nem is kezdődő tavaszról mely nyár ősz és tél. Hanem a lányról. Gyengéd csók, kis simogatás és indulunk. Én ülni megyek, ő lemászik. Nem tudom mi lesz vele.

Mondjuk próbál. Ruhát, hogy ne csak az ányékktötő legyen, a hamvas fehér bőr és a seszínű vörös haj. Vagy színdarabot. Performancot. Vonulj kolostorba, aztán műlovarnők, gumiból, aztán Rosencrantz és Gildenstein, még élnek, előadnak egy kis boháctréfát, aztán szó szó szó, vagy az előbb van, nem is tudom. Jön a világ legkisebb pincsikutyája, a lány csak nézni, nem ért semmit, gondolkozik, próbálja követni. Nem tudja neki mit kellene csinálnia. Folyik a könnye, lenni vagy nem lenni, tüzes karikát átugró delfinek, fókashow, ő szeretne ott lenni velük, szeretné megmutatni magát, ágyékkötősen vagy anélkül is, csak lássák, csak lássák, hogy ő ki. Beugrik a fókák közé, eszi a halat, kapálózik, fuldokol. Nézd, hát megőrül, mondja egy idősebb ősz hajú színész a rendezőnek. Jól van ez, semmi gond, hadd csinálja, kell az izgalom a nézőnek, ezért fizettek. Várhatunk még az oroszlánokkal, ez most egy darabig elég. A fényképeket amiket a lány készít közben, majd fölrakjuk a színház weboldalára, hogy ott is történjen valami. Aztán elmúlik ez is, a lány kihal a vízből, még szép, nem oda való. Pingvinek, kötéltáncosok, a nagy párviadal, igen, mérgezett a tőr és a bor is. Jönnek az oroszlánok, nagy finálé, flamingók, táncoslányok. Rosencrantz és Gildenstern is halott. A lányt kiszedik a vízből, a függöny már összement, tapsrendbe tapsrendbe harsogja az ügyelő. A lány bevesz egy tic taccot hogy ne érezze a nyers hal ízét. Indul haza.

Csillámló sziklafal? Nem, nem érek rá, holnap matiné, előtte próba, pihennem kell. Vacsora nálad? Az lehet, de te főzöl. Rendben, mid van otthon, mit szeretnél mi legyen? Csinálj egy jó csípős halászlevet! Ami kiégeti a számból, ami kiégeti belőlem a mai napot. Ami egy hét múlva is csíp, ami mindíg kiégeti majd belőlem amit ki tud. Eszünk, majd gyengéden megcsókolom. Csobog a langyos víz, stb, stb. Reggel mikor felöltözöik (ágyékkötő) megkérdezem, hogy a fókák tényleg beleszarnak-e a vízbe.

2007. március 2., péntek

» Egy lány - 22

11:12 | boban | mél

A lány helyet szeretett volna magának a világban. Úgy gondolta, hogy ő is ember, mint a sok többi, és ezért neki is jár valami. Barátok, szerelem, orgazmus, érdekes munka, csöppnyi pénz, tanulnivaló. Először a lány harcolni kezdett, aerobikozni járt, hogy fitt legyen és jó alakú, csinos ruhákat hordott, melyek előnyeit mutatták, hátrányait eltakarták. Flörtölt, ismerkedett, szeretkezett. Zéhákat írt, vizsgázott, kikapcsolódott. Mégis úgy érezte, hogy valami nincs rendjén. Más emberek voltak a barátai az ő barátinak. Rengetegen tudták azt, amit ő, és volt aki jobban. Rengetegen csinálták azt, amit ő, jobban rosszabbul, de többet, több pénzért. És a lány kezdte úgy érezni, hogy semmilye sincs. Minden másé ebben a világban, hogy annyian vagyunk már, hogy nem jut mindenkinek hely. A Tajgetosz tetején biztonsági korlát van és egy kedves, mosolygós, ám azért nagyon határozott férfi, erős negyvenes, de még mindig megvan a varázsa, ott áll, és a vének kíséretében érkező ifjú anyát, karján csecsemőjével az alig százméternyire lévő Mekdonalcba invitálja egy Welkám partira. Ha van a családban másik kiskorú, ő fél áron fogyaszthat. A vének pedig kiválasztják maguk közül a leggyengébbet, haljon meg ő, hogy legyen hely a világban. Az öreg elvonul a közeli dombtetőre, számot vet életével, elbúcsúznia már nincs kitől. Egy bárány telepszik a lábához, az öreg szeméből egy könnycsepp indul el, de már elindul az öreg is. Társai átsegítik a korláton, ő nem léz le, hanem ugrik. Zuhanás közben elégedett mosoly az arcán – a világ rendje mégsem veszett kárba. Ám ebben a pillanatban tapsorkán kél, az öreg megáll a levegőben, nem érti. Lassan leengedik a védőhálót, a közönség tombol, egy fiatal műsorvezető igyekszik felé, mutatják neki, hogy hogyan integessen és hogy melyik kamerába. Lemegy a só, az öreggel isten tudja mi lesz. A báránya nincs meg, talán utána ugrott és szétkenődött a szakadék alján, talán csak rászokott a Mekdonalcból kidobott szemétre, mint a többi bárány.

A lány pedig nem küzd tovább. Azt gondolja minek. Neki nincs helye a világban, nincsen már semmije, csak orgazmusa néha, ha már nagyon nem bírja, és magához nyúl. Nem akar semmit, nem vágyik semmire. Rendszeresen beül valami gyorsétterembe, és könnyes szemmel elmajszol egy sajtburgert.

2007. február 26., hétfő

» Egy lány - 21: 22:58 | boban | mél; A lánynak nincs barátja. Hopp, már van. Sajnos megint nem figyeltem. Ennek a lánynak ugyanis nagyon rövid ideig nincsen csak barátja. Amint dobja az egyiket, már jön is a másik. Ez azért nagy baj, mert nekem nagyon tetszik ez a lány, jókat beszélgetünk, eljárunk együtt moziba néha. Legutóbb épp a Tartuffe-t néztük meg a Nemzetiben. Ami meg színdarab. Telt keblei csöppet szeplősek, vörösesszőke haja van. Ő is vonzódik hozzám, izgatja a társaságom, szerintem lágyan átnedvesedik a bugyija ha mélyen a szemébe nézek. Csak sajnos mindig van pasija. Ezt tiszteletben tartom és szenvedek. Mikor látom, hogy rosszul mennek a dolgok az aktuális fiúval, már készülődöm. Aztán egyre megtörtebb, lehangoltabb, már készen állok mindenre, lassan letolom a nadrágom, a farkam a kezemben, ő megy egy kávéházba, "fontos dolgokról" beszélni a a fiúval, már bontom ki az óvszert miközben beszélnek, tudom, szakítás lesz a vége, és igen, fönt van és szakítottak, és közelítek a puncija felé és már csak két lépés, érzékien beterpeszt, a pincérlányok lesütik a szemüket, és már érzem a puncija melegét, szétvet a vágy és HOPP, már megint van pasija. Legközelebb nem pazarolom az időt óvszerre.

» Egy lány - 20: 22:57 | boban | mél; A lány nagyon egyedül volt. Egyedül volt a világban. Egyedül volt önmagában. Messzire került ő és a valóság. Nagy hatalma van a szavakna, teremteni lehet velük, és ő teremtett is. Jó volt a píárja, mondanánk. Nagyon tehetségesnek tartottuk, meg helyesnek meg szépnek meg szexinek. Most már nem tartjuk annak. Régebben, hohó, akkor egyenes odáig voltunk érte, lestük minden szavát, ha esemest írt, rohantunk Edusóba, Esti Kornélba, Fekete Lyukba. Mások még mindig szexinek, okosnak és szépnek tartják. Pedig ő valójában, egy korán megöregedni akaró, kopaszódó, nagydumás srác.

2007. február 9., péntek

» Egy lány - 19: 9:20 | boban | mél; A lány nagyon művelt volt. Falta a könyveket. Olyan dolgokat látott papíron, ami másnak eszébe sem jut. Nemhogy van, hanem hogy ezt le lehet írni. Az volna a lényeg, akarom most leírni, mint mindig. Ha épp nem jut eszembe semmi, mindig a lényeget akarom leírni. Ez szófordulat nálam, tudom én, de lehet ezen viccelődni: Ha nem gondolok semmit a lányról, az a lényeg. Inkább, hogy az jó. Már, ha nem gondolok róla semmit. Ugyanis ha gondolok, akkor az szörnyen erotikus és izgató. Amitől meg lehet, hogy föláll és akkor nem tudom leírni a lényeget róla. Mintha egy portrét festenék, csak itt a felállás, ami nehezíti az ábrázolást, az nem a modellé, hanem a farkamé. Amely, mintha önálló életre kelt volna.
A nagyon művelt lány nem a barátnőm. Ez persze egyáltalán nem azt jelenti, hogy a barátnőm nem lenne művelt. Vagy mondjuk úgy, hogy a barátnőm művelt, a lány pedig inkább széleskörű olvasottsággal bír. Ez így pontosabb. A csatáink verbálisan is jócskán zajlanak. Én Mrozeket választom, 7es szintű életmű, ami még nőhet, hisz él, 6os ismertség és 9es szintű művészet. Tűzerő: 4, páncél: 5, sebesség: 2. A lány merész, nem is drámaírót választ, máris kezdek izgalomba jönni. Dús kebleiről és érzéki szájáról fantáziálok. József Attila, csapja az asztalra. Életmű 7es, 10es ismertség, 9es művészet. Tűzerő 2, páncél 4, sebesség 2. Olcsó poén: Jah, kedvesem, így nem csoda, hogy nem tudott elugrani a vonat elől. Verbális téren hátrányból indulok, nehéz a feladat, pont ettől lesz izgalmas. Meg attól, hogy folyamatosan a lány fehérneműjéről fantáziálok. Hogy bizonyosan valami lágy csipkét visel. A melltartón halványan átsejlik a mellbimbója és a bugyija is milyen de milyen vékony. Uram isten! Mrozek, támadj! A Nyílt tengerennel és az egyetemes igazságosság kérdésével nyitok. Azt mondja: „a lét dadog csak a törvény a tiszta beszéd” és már fordít is, szerelmi költészet. Ajaj, itt gondban leszek. Valami novellát gyorsan. Nem jut eszembe semmi. Ő rádupláz erre a vonalra a tűzerővel. Gyengéden előredől, akár azt is mondhatnám, hogy csalás, a dekoltázsával egyértelműen nehezíteni akarja helyzetem. De nem mondom. A szemében már a győzelem édes mámora (közhely, bocsi), ettől ő is izgalomba jön, még jobban előredől, picit kihúzza magát. Tudod mit, dobom félre Mrozeket, inkább elszavalom neked az Ódát.

2007. január 27., szombat

» Egy lány - 18: 0:39 | boban | mél;       A lány egészen meg volt illetődve. Valami fura, áporodott szagú vonatkocsiban utazott három órán keresztül, most pedig itt áll a keleti pályaudvar forgatagában. Távolról kezdtem beleszeretni. Fölülről már láttam, hogy ott áll. Az emberek idegesen cöccögve suhantak el mellette, néhányan meglökték picit, mint egy filmben. Fölülről az is látszott, hogy egy másik fiú is pont felé tart, ezért igazán sietnem kellet. Ám valakibe nem lehet rohanvást beleszeretni. Ezért először megálltam a lépcső tetején, mintha bizony kifáradtam volna. Közben már gomolygott-mocorgott bennem valami. Miközben a menetrendet tanulmányoztam, hogy hmmm vajon beért-e már a vonata, ez a mocorgás-gomolygás már egészen csiklondozta a szívem tájékát. Egészen fura tempóban indultam felé. Ez persze nem úgy volt fura, mint a vonatkocsi szaga, amiben a lány eddig utazott. Icergett-ficergett az a valami ott bent, mikor már csak pár lépésre voltam a lánytól. Aztén megismert, elém jött pár lépést, szokásos üdvözlési formulák, mi az ábra Archie. Jerry Renault nem árulja azt a kibaszott csokoládét. Ne haragudj mondom a lánynak, Emil Janzának nincs érzéke a megfelelő kifejezésekhez. Kérlek Janza, hozd a lány csomagjait. Ezek után egy darabig nem voltunk. Illetve meghaltunk. Nem, ez így nem jó. Úgy mondom, hogy léteztünk, csak a részeink nem álltak épp össze úgy, hogy arra azt mondassuk: én. Ez mondjuk pest miatt volt, mert a sok ember a rengeteg keveredési mozgás erejével megbontja az ember részeinek egyesültségét is. Nincsen is egyén. A metrón ez elég kellemetlen tud lenni, mikor a részecskéid összekeverednek egy öreg nénijével mondjuk és mikor kiszálltok...
      A lány végig kicsit meg volt illetődve. Beültünk egy hangulatos kávézóba, mely egy volt a sok hangulatos kávéző közül ugyan, ám mi fiatalok vagyunk, és nem láttuk ezt. Fölülrő ez persze jól látszott hogy a hely milyen valójában, de ezzel nem akartam udvarolni a lánynak, hadd higyje micsoda jó kis helyre hozom. Egészen jól alakult a dolog. Ahogy beszélgettünk, szépen lassan elköltözött otthonról, befejezte az egyetemet és már épp a pasijánál jártunk volna, tudniilik, hogy a pasija kibeszélésénél, a srác kibeszélésénél a világból, vagy a kávézóból, vagy a kettőnk viszonyából, amikor betoppant Emil. Hogy hova tegyem a csomagokat. Anyádba róka anyádba kiáltás hallatszott a fejemben, lehet hogy fölsőbb utasítás, ezért nem látom föntről sem hogy honnan jött. Hogyhát csatlakozz hozzánk Janza, gyere - így a lány és a csomgjamat meg majd viszem én, mai nő vagyok. Persze - jutott eszembe - emancipáció! Nem kell vinni a csomagokat. Janzára semmi szükség nem lett volna. Faszom.

      A lány kicsit meg volt illetődve. Vagy a faszom vagy Janza miatt. Janzának állatias kisugárzása volt, acélbetétes bakancsa, hosszú loboncos haj, stb. Janzát mindenki ismeri. Én meg magyarázom itt, hogy Empedoklész és alkotók keveredése és szétválása és a metrón a néni, hogy értitek-e. Nem értik. Nem baj, nem is ezt akarnám mondani, hanem a beleszeretést, azt, hogy ő barát, értem én, és ez nem is olyan, csak el kellene hogy mondjam, hogy mi a valóság, hogy mit látok fentről, de azt ugye nem lehet, hát így nem lehet udvarolni. Mikor már nem tudok miről beszélni, Janza és én kézenfogjuk a lányt és szörnyen csúnyán megerőszakoljuk. Aztán kikísérjük az állomásra. (most kiskutya, nem öreg néni) Picit sírok is, szerelmes már nem vagyok, az már az arcára került, csak tudom, hogy két hónap múlva jön újra és szerintem megint csak én fogok ráérni a bandából és nekem kell kijönni elé.

2007. január 6., szombat

» Egy lány - 17: 0:00 | boban | mél;     A lány hamu volt. No nem a jobbik a fajátból, hogy isa por és hamu. Meghogy vogymunk. Egyáltalán nem. Csak hamu. Megmondom őszintén, az én hibám. Az isáról nem tehetek, az egyszerűen kikopott belőle. Azt szokták mondani helyette, hogy íme. Ez viszont már bajos. Merthogy csak akkor lehet íme, ha van valakire rá mutatni. Ha a vogymunkság még fennáll. És nem csak úgy, hogy nem él, merthogy hamu. Hanem hogy mitől lett ő lány. Mitől volt ő az, ami: por és hamu. és íme. (isa). Attól, hogy vele volt. Hogy volt életének párja. Ez mondjuk nem az én hibám, ezt ő találta. Párkopcsalot, hosszútávon, más városból is, rengeteg kilométer, kevés pénz és főleg az idő. Na az kavar be igazán, főleg, hogy akkor az most mi. Negyedik dimeznió, vagy csak a folyamatos változás mérője. Stb. Én meg ezt elvettem tőle. No, nem úgy kell érteni, hogy megöltem a barátját vagy hogy folyamatosan fúrtam a kapocsolatukat, bár ezt azért csináltam rendesen, de nem ez a fő. Lefeküdtem a lánnyal. Ez elég problémássá teszi az ügyet. Mert bár a srác nem tudott róla, a dolog ugye megtörtént. Létező volt. Épp ezért, az íme (isa), a tökéletes párkapcsolat az nem lehetett létező. Úgyhogy isa kilőve.
    A por, az úgy volt, hogy nem túl könnyű úgy élni, hogy nincs körvonal. Hogy nincs valami, ami a port határolja, ami széltől is óvja, sőt főleg attól. A barát kérdezősködött, a lány idegeskedett és hát felőrlődött. A kősziklából is mi lesz a végére. Én persze szex után mindig (ja, mert többször is csináltuk) telebeszéltem a fejét hülyeségekkel. Hogy bár minden létező megismerhető az elme által, és a lefekvésünk létező, tehát a pasja megtudhatná, de nem fogja. Node miért? Mert jó veled a szex. Ettől zavarba jött, egyrészt mert igaz volt és izgalomba jött, másrészt meg semmi köze nem volt az előbbiekhez. Szóval kicsit megkattant, de, mint a lopott biciklit és répát. A lopott biciklirépát. Nem volt se isa, se por, csak egy isteni jó test.

    Egyszer a barátja ránk rontott, mikor csináltuk és megölte a lányt, majd fölgyújtott a házát. Az elég húzós nap volt. (Nem kell leírnom ugye, hogy akkor lett csak hamu. ok: változás, kémia és fizika, nyelvi is ha úgy tetszik) Hazamentem, letusoltam, (szex után szeretek), aztán arra gondoltam, itt az ideje találkoznom a Lacival és a barátnőjével.

2006. november 29., szerda

» Egy lány - 16

0:43 | boban | mél

A lány mindig zavarban volt, ha valamelyik tömegközlekedési eszközön tömegnyomor volt és át szerette volna adni a helyét. Merthogy ki olyan öreg már, hogy át kell neki adni, mert tényleg szüksége van rá. hogy: node aranyom nem vagyok én azért olyan vén. Vén csont például. Vagy egy nemesi család minden gőgjével és tartásával: ugyan hagyja csak kedveském, mindjárt leszállok. Valahogy úgy nyomva meg a a kedveskémet, hogy a lány érezze, az idős nő világában neki szólni sem szabadna. Ünnepnapokon megfürödhetne és elvehetné az idős hölgy kesztyűjének hegyéről a szentelvizet ha az végtelen jóinulatában karácsonykor felajánlja neki. És megfőzhetné a teát.

A lányt nem is mindig akarta átadni a helyét. Mi volna ha a rákos volnék. Az lehetek fiatalon is, lehet hogy csak heteim vannak hátra. Ezért nem adom át a helyem. Maga még mindig az unokáihoz fog járni, mikor én már nem is leszek. Most úgy tűnik, mintha kicsattana a ruháimból az élet.

Végül is nem adta át a helyét és mikor leszállt a buszról, lelkiismeret furdalás volt.

Estefelé ment haza. Pezsgőztek a barátjával, megnézték a Beszélj hozzát és szeretkeztek. Feküdtek egymás mellet egy félórát még, aztán a lány felöltözött, kiitta a pezsgőjét és elindult. Mikor a fogat megérkezett, a kocsis lepattant és fölsegítette. Egy idős úr megkérdezte, hogy nem szeretne-e a kisasszony az ablak mellé ülni inkább, neki ugyanis mindegy. A lovak megindultak, a kocsis káromkodott egy sort, mint más: érdekesen. A lány az idős úrnak tántorodott, ám ő megtartotta és segített neki beülni az ablak mellé. Mikor hazaért már nem a habos barackszín ruha volt rajta, amiben kiszállt a fogatból, hanem az aligfelsője és a farmerje kedvenc magassarkújával. Egy dolgon csodálkozott még másnap is. Hogy volt abban az idős úrban annyi erő, hogy megtartsa őt.

» Egy lány - 15: 0:39 | boban | mél; A lány régóta nem járt már a városban. Vidéken élt. Egy utazó színháznál játszott. Afféle színésznőcske, mondta volna a barátja apja. És különben is. Régóta nem járt már a városban? Hát már csak Pest a város? Debrecenben ötszáz ember előtt háromszor nyíltszini tapsot kapni az nem város? Veszprémben a szomszéd bérházon át elsurrani a rajongók elől az nem város?

{blogom volt régen}